DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2010.06.03. 15:18 Zsigmi

Kitekerte a trolivezető karját az utas

Kommentelőnk hívta fel a figyelmünket az alábbi történetre. Kedd délután az ellenőr elkapott egy külföldi, egyetemista fiút, aki nem írta rá a diákigazolványa számát a bérletre, a helyszíni 300 Ft-os pótdíj kifizetése helyett pedig az ellenőrök segítségére siető sofőr karját csavarta meg. A járművezető feljelentést tett, részletek hajtás után.

Tegnap a kora délutáni órákban, Debrecenben ismét támadás ért egy közfeladatot ellátó személyt. A 380-as pályaszámú trolibusz a Segner tér irányába közlekedett, amikor is a Laktanya utcai megállóban egyéb felszállókkal egyetemben felszállt a járműre két külföldi egyetemista is, egy lány és egy fiú.
Az Árpád téri megállóban ellenőrök szálltak fel a járműre és megkezdték az utasok ellenőrzését. Amikor a két egyetemista fiatalra került a sor, kiderült, hogy a fiatalember nem írta rá a bérletszelvényre a diákigazolvány számát, ami a bérletszelvényt így értéktelenné tette. Az ellenőrök megkérték a fiatalembert, fizesse meg a helyszíni 300 Ft -os büntetést és írja rá a számot a bérletre. A fiatalember fenyegetően lépet fel az őt igazoltató ellenőr felé és öklét ütésre emelte. A jármű közben áthaladt a lámpán és beállt a Bercsényi utcai megállóba, ahol a járművezető kitéve az elakadásjelzőt, behúzta a kéziféket és kiszállt a fülkéből, hátra ment az ellenőrökhöz és segítséget ajánlott, de az ellenőrök úgy vélték urai a helyzetnek, ekkor a fiatalember a járművezetőre támadt, ütést mért annak feje irányába, de elvétette, mert a járművezető elhúzódott az ütés elől. Ezt követően felgyorsultak az események. A járművezető rendőrt hívott, a fiatalember ki akarta tépni a középső ajtót, hogy leszálljon, de az nem sikerült neki. Mivel a járművezető nem volt hajlandó az ajtókat kinyitni, ismét őt vette célba és tekergetni kezdte annak bal karját, aminek következtében, horzsolásokat és karmolásokat ejtett a járművezető karján, éppen azon a kezén, amit nemrég műtöttek meg és igencsak kezdetlegesek voltak a forradások.

Rövid időn belül a trolibusz elé kanyarodott a villogó járőr kocsi, és ennek következtében a vad oroszlán azonnal kisnyúllá változott és lobogtatta az ötszáz forintost az ellenőrök és a járművezető felé. Késő volt, az eseményeket, már nem lehetett meg nem történtnek tekinteni. Hamarosan leváltották a járművezetőt, aki a rendőrségen megtette a feljelentést ismeretlen tettes ellen és ezután a Kenézy Gyula Kórházba ment, ahol sérüléseit ellátták és korábbi sérüléseit felülvizsgálták.

Az ismeretlen tettest is beszállították a Főkapitányságra és a járművezető feljelentése alapján nagy valószínűség szerint igencsak komoly büntetésben lesz része.

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak törvényi tényállási eleme minden esetben megegyezik a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményben foglaltakkal.

A Btk. 230. §-a értelmében a hivatalos személy elleni erőszak rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt közfeladatot ellátó személy ellen követi el.

A büntetés mértéke az elmúlt hónapokban megváltozott, szigorodott, akár el is zárják azt a támadót, aki közfeladatot ellátó személy ellen követ el erőszakot. Kérdezem én megérte az a bizonyos 300 Ft ki nem fizetése? Ha akár szándékosan, akár szándék nélkül tévedünk, nem volna-e helyes előbb meggondolni, hogy mit is cselekszünk?

A DKV Zrt dolgozói nem tettek egyebet, mint hogy végezték napi munkájukat. Ez a feladatuk, szállítani minket, utasokat? Ez egy szolgáltatás, amiért fizetni kell, ha azt igénybe vesszük. Ezek az emberek legalább dolgoznak, nem kellene őket megbecsülni? Gondoljunk csak egy kicsit bele, utaznunk minden nap kell. Hogyan nézünk annak az embernek a szemébe holnap, vagy holnap után, akivel hasonló képen járunk el? Nos, ez itt a kérdés!
 

Apró csúsztatás a sztoriban a 300 forintos pótdíj, a DKV Zrt. honlapján ugyanis semmi hasonlót nem találtunk: a helyszíni bírság 3000, azaz háromezer forint, míg az utólagos (5 napon belüli) bérletbemutatásért 600 forintot kell fizetni.

27 komment

Címkék: erőszak debrecen dkv diákigazolvány ellenőr troli civisbusz


A bejegyzés trackback címe:

https://dkvfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr592053668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

recommented 2010.06.03. 21:46:47

Ez mi? Valami általános iskolás házi dolgozat okos tanulsággal? Vagy valami politikai propaganda?

Pussyfoot 2010.06.03. 22:01:17

Szerintem ez inkább olyan, mintha a sértett sofőr írta volna...:S

Egyébként Pesten csak figyelmeztetnek az ellenőrök, h írják be az igazolvány számát, nem kell bírságot fizetni...

(Ja, és Pestre származott debreceni vagyok, szóval nem ér cikizni, h "ezek az elkényeztetett pestiek"!:))

Bender Bending Rodríguez 2010.06.03. 22:57:57

@recommented: És te még (talán) nem is olvastad a Debrecen újságot...

Köcsögarc 2010.06.03. 22:59:44

ez egy rettenetes cikk. Nyilván ha büdös szakadt lett volna az utas nem is kérték volna a jegyét. Meg ha másfél mázsás kancigó akkor se. Az ellenőrök mind munkanélküli lógósok egyáltalán buszra fellszállni se lenne szabad engedni jegy nélkül és akkor nem is lenne rájuk szükség.

kyanzes (törölt) 2010.06.03. 23:00:58

"Végül ébredés után meglepetten konstatáltam, hogy karom a vállamnál kezdődik, de egy biliben végződik."

Jó sztori amúgy.

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2010.06.03. 23:02:16

@recommented: Lásd a második linket: az idézett írás a DKV - Forgalmi Munkavállalók Független Szakszervezete oldalán jelent meg. Hogy propagandaszöveg vagy házi dolgozat-e, annak a megítélését rád bízom. :)

szürke_tag 2010.06.03. 23:22:55

Tegnap a 4-6 os tömött villamosra felszállt két kan cigány. Nekem az volt a reakcióm, hogy vigyázni a táskára mert zsebesek. Erre kiderült, hogy ellenőrök, legalábbis annak adták ki magukat és az ajtó mellett álló lánytól kértek csak bérletet és a Blahán leszálltak, majd eltűntek. Vagy próbálkoztak és csalók, vagy ismerkedni akartak, vagy lopott karszalaggal pénzt szerezni.

Démonmac1 2010.06.03. 23:22:58

Vicces, de simán megállja a helyét a személyi szabadság megsértése is:)
úgyhogy ha perre kerül a sor...

Démonmac1 2010.06.03. 23:23:51

@szürke_tag:
lehet olyan karszalagot csináltatni is:)
nem nagy kunszt

dover 2010.06.04. 00:10:06

asssztaq.. nemírta rá a számááát?
hát mitképzelez?! min huszév!!
én soseírom rá, lexarom..
mire gondol itt a hatóságot játszó szolgáltató?

nemírom rá, trükközni akarok?
hol én megyek egyetemre vele, hol a két hugomból valamelyik gimibe?
szerencsétlenek..
le kellene vedleni ezeket a szocreál megoldásokat.

"nemrég műtöttek meg és igencsak kezdetlegesek voltak a forradások."

ez azért kimeríti a délutáni matiné tipikus esetét :D

tetro 2010.06.04. 02:24:31

ez az egész storry annyira bárgyú, és annyira nem objektív, hogy hiteltelen tőle az egész. biztos verekedni kezdett a srác, aki amúgy vesz bérletet... kicsavarta a kezét a sofőrnek, amitől karmolások keletkeztek rajta? úgy csavarta, hogy beleeresztette a körmeit? a karmolások miatt kellett kórházba menni a sofőrnek? ha meg olyan műtéti (még be nem gyógyult) sebei voltak, akkor miért ment hátra ő lerendezni a dolgot, mikor már ott volt két ellenőr?

Eliathen 2010.06.04. 05:21:02

Nem akarsz visszaülni a jegypénztárba kedves blogíró? Borzasztóan szar vagy. Kritikán aluli.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2010.06.04. 05:34:01

jó ez a poszt, bár a betűméret lehetne még 2-vel kisebb is...

attila.1969 2010.06.04. 06:04:08

@szürke_tag: A használt kifejezésből látszik,hogy náci jobbikos vagy.És sajnos még szabadlábon..

somur 2010.06.04. 07:22:58

Kedves Cikkíró!

Szerinted tényleg ennyi hülye van, vagy csak 1 ember szórakozik ennyi néven?

Nádasi Balázs 2010.06.04. 07:57:45

Mindenféle és -fajta erőszaknak ellene vagyok. Oké, legyen pótdíjas a dolog, ám, rohadtul nem értem, miért kell ráírni a bérletszelvényre a számokat. A bérletszelvénnyel egyszerre úgyis csak egy ember utazhat, és az én felfogásomban aztán tök mindegy, ki az az egy ember, aki utazik, értelemszerűen elsősorban családon belül szokás a bérletigazolványt kölcsönadni. És akkor mi van? Ezek és az ilyen apróságok vezettek el ahhoz (pl., hogy nem 30-60 perces jegy van, hanem egy utazásnyi), hogy kb. 15 évnyi bérlethasználat után áttérjek a biciklire és a gyűjtőjegyek használatára.

laskagomba 2010.06.04. 08:04:14

Imádom ezt a számbeírósdit. Még jó tíz évvel ezelőtt engem is sokszor cseszegettek ezért ellenőrök is, meg a kalauz a szentendrei HÉV-en. Egyszer a kalauz előtt szépen beírtam a számokat, majd megkérdeztem, hogy jó-e most már. Rápillantott, hogy oké. Ekkor közöltem vele, hogy nem, mert direkt rossz számot írtam rá a szelvényre. Értetlenségére elmagyaráztam neki, hogy ezért nincs értelme a 10 szám bevésésének, mert nincs az az ellenőr, aki valóban összeveti a két sort, és így nyugodtan utazhatok a testvérem bérletszelvényével is.

Kivancsi 2010.06.04. 08:08:08

barmely kozlekedesi vallalat eldodlegesen is szolgaltat aztan ellenoriz..
Az ellenor feladata 51%ban szolgaltat 49%ban ellenoriz, buntet.

Ha ceg keptelen megoldani azt, hogy az utast felszallas pillanataban ellonorizze es jegyet adjon neki akkor kesobb elsodlegesen 51%ban szolgaltason.. azaz ha parasztnak van jegye kerje fel ervenyesitesre, emlekeztesse, hogy rakene irnia a szamot stb..
Ha paraszt erre nem hajlando akkor buntesse meg, ha paraszt nem tesz eleget a SZOBANI felszolitasra akkor az ellenor hivjon rendort..
JA es igen es a buszvezeto dolga elol van a kormanynal es vezesen ne ugraljon hatol ott semmi keresni valoja....

pyromaster 2010.06.04. 08:55:46

@Kivancsi: Örülök a kommentednek, különösen a következő miatt. Régebben a 90-es buszon felpofoztam két taknyos gyengeelméjűt, akik a csillebérci orkképzőbe járnak, és a buszon őrjöngtek, székket, ablakot rugdostak. A sofőr leszarta őket. Az utazó budapesti multikulti közönség fel volt háborodva, hogy én egy vadember vagyok. Tegnapelőtt egy elmebeteg faszkalap pont mellém ült, szintén a 90-es buszon, és a délitől normafáig üvöltözött a terhes anyáknak, meg a vénasszonyoknak, hogy letépi a fejüket és megbassza őket. Engem is betalált, de leépítettem pillanatok alatt, ám a multikulti jegyében nem vertem fossá. Röhögtem magamban, hogy a sok beszari buzeráns issza a levét a saját szarának. Szépen leszálltak a buszról , tele gatyával, senki nem segített volna még a terhes nőnek sem, ha tényleg elkezdi letépni a fejét!!!! A sofőrnek meg ugyebár elöl van dolga?! Rendőrt hívni?? A faszi, ha meghallja hogy valaki rendőrért telefonál, szerintem szétverte volna a fejét (elég nagydarab volt). Igazatok van ne segítsünk egymásnak, inkább legyünk befogadó, elfogadó, liberális, megvetett barmok. Gratulálok.
Véleményem: az ilyen külföldit azonnal ki kell tiltani az országból.

dr. HáziMacska 2010.06.04. 09:12:45

Amugy tenyleg, ha nem engedtek leszallni, akkor a személyi szabadság megsértése siman befigyel, onnatol meg, mivel az koznyelven emberrablas, johet a viszontper.
Es megallja a jogos vedelmi helyzet is a csavargatasra. :)

aaatomaaatom 2010.06.04. 09:15:37

@pyromaster: alapvetően igazad van, de azért azt gondolom, hogy te sem vagy egy kis darab ember. És így már egészen más a dolog fekvése, ugye ebben egyetértünk. Elhiheted, hogy sokszor sokan arconcsapkodnánk néhány arra érdemes állatot, de valószínűleg nem nagyon érezné meg, mi viszont tuti, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel lennénk gazdagabb. Talán még fel is jelentenek, mert megtámadtam valakit, mert ilyen szép jogrendszerben élünk. Megéri?

HencegőLajos 2010.06.04. 09:44:47

@Démonmac1: Vitatkoznék veled. Ezt a gazfickót lehet korlátozni a szabadságában, amíg ki nem érkezik a yard. Police.hu: "Mit tegyen, ha tettenér egy elkövetőt?
A tettenért elkövetőt bárki elfoghatja. A törvény erre lehetőséget ad. Ez azonban jog, nem kötelesség. Ha ilyen helyzetbe kerül és képes felmérni azt, hogy testi erőfölénye, önvédelmi ismeretei stb. alapján vagy segítői vannak, biztosan ártalmatlanná tudja tenni, akkor tegye meg. Ha a kísérlet kimenetele bizonytalan, saját, vagy mások testi épségét, életét éppen ezzel veszélyeztetné, akkor ne próbálkozzon. Ha sikerrel jár, a megérkező rendőröknek adta át az elfogott személyt, a továbbiakban ők intézkednek. Fontos tudni, hogy nem mindenki adja meg magát csak azért, mert rajtkapták. Előfordulhat, hogy megadást színlel, majd egy alkalmas pillanatban támad, vagy elszelel. Ezért az elfogott személyt körültekintően őrizze. Mindenesetre a nyomozást azzal tudja leginkább segíteni, ha minden körülményt jól megfigyel (elkövető személyleírása, voltak-e társai, mivel és merre menekült, mit vitt magával, különös ismertetőjegyei)"

Zsigmi · http://dkvfigyelo.hu 2010.06.04. 09:46:07

@Eliathen: Képzeld ide azt, amit @recommented-nek írtam.

HencegőLajos 2010.06.04. 09:47:31

@Cyberneko: Jaj, nagyon ki van fordítva a Te világod is. Olvasd el még egyszer a történetet! Itt szó sem lehet személyi szabadság megsértéséről, de a gazfickó részéről sem merülhet fel a jogos védelem, mert csak ő támadott. Tudom hogy nem vagytok jogászok, ezért probálkoztok ilyenekkel, de egy kicsi jogérzékkel azért meg lehetnétek áldva.

szakipeet 2010.06.04. 14:47:39

@HencegőLajos: Jah, hogy szeretem ezt a Cyberneko-féle hozzáállást, a sértett fél kapja be, az agresszív csávónak jogai vannak, a munkájukat végző csókáknak meg kuss. Érdekes világ..

Misoga · Http://zenealbumaim.multiply.com 2010.08.08. 00:26:38

Nick Name-m (Fantom nevem) Misoga!

A kommentált cikket én írtam meg azon az oldalon, amelynek az adminja vagyok.
A történet teljes egészében fedi a valóságot semmi szépítgetés nincs benne. Ez a nyers valóság. Ezek szerint nem sokan utaztok abban az időszakban, amikor éppen a munkáját végző troli.- autóbusz.- villamos.- stb. vezetőket inzultálják a bliccelő v. az éppen unatkozó emberkék. Agresszív világban élünk, de amikor egymásra odafigyelés helyett, egymást bántjuk, saját nemzetünk fiait alázzuk meg, mert az éppen dolgozik (brahiból), nézzetek magatokba és gondolkodjatok el rajta, esetleg fordított esetben ti hogy éreznétek magatokat, annak a becsületes dolgozó embernek a helyében.
Lehetne éppen a te, a te v. a te apád! Ugye az már másképpen esne.
És még valami, ez nem szakdolgozat, ez nem politikai indíttatású cikk, csak a véres valóság. Az utca story-ja.
süti beállítások módosítása