DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2011.07.06. 11:27 hodosy

Észrevétel egy buszsofőr viselkedésével kapcsolatban

Ismét "levizsgázott" egy DKV dolgozó, a gyerekeket oktatta, hogyan és miként kell megköszönni, vagy akár nem tetszését kinyilvánítani egy közlekedési helyzetben az embernek. És ha már a templomnál volt oda is lerótta tiszteletét.

Tisztelt DKV!(figyelő)
 
 
2011.július 5-én, kedden 14:44 kor haladtam át  Debrecenben a Mátyás király utca és Jánosi utca találkozásánál lévő gyalogosátkelőn ,melynek már  majdnem a felénél jártam, amikor  a menetrend szerint közlekedő 19-es busz éppen normális sebességel elindult a A Jánosi utca megállóból a Jégcsarnok felé,ezért kicsit szaporáztam a lépteim,hogy a buszvezető dolgát megkönnyítsem ,és ne kelljen teljesen állóra fékeznie a gépjárművet miattam, aki ismétlem,egy zebrán haladtam át.
  A sofőr nem habozott kifejezni köszönetét ,  háromszor rámdudált ,majd karját az ablakon kilógatva középső ujját hosszasan mutatta felém.
  Úgy gondolom ,a buszvezető viselkedése teljes mértékben indokolatlan és felháborító volt!A történet pikantériájat az adja,hogy a gyalogosátkelő egy templom és 1 óvoda udvara között helyezkedett el,körülbelül tíz méterre egy postától és egy abc-től , így több tucatnyi ember,köztük sok gyerek látta a sofőr erősen kifogásolható , szerintem gusztustalan viselkedését.

  Remélem eljut ez az üzenet a sofőr feletteseihez,és nem engedeik szó nélkül,hogy ilyen negatív képet fessen egy primitív viselkedésű alkalmazott a DKV-ról és dolgozóiról!

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://dkvfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr963043995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.07.09. 13:01:29

nagy az isten állatkertje

lokiboy79 2011.07.13. 21:00:55

Kedves levélíró Fórumtárs!
Én a helyedben viszonoztam volna a kedves söfőr "Úr" gesztusát és hasonló szépet kívánva neki tovább álltam volna.
Az igazság az,hogy az embert naponta megannyi ehhez hasonló "élmény"éri (pl.:postán,vásárlás közben,hivatalos ügyek intézése közben stb.),hogy,ha ezeket komolyan venné és mindegyikkel nap,mint nap foglalkozna,akkor előbb-utóbb,de inkább előbb biztos,hogy bele őrülne.Tanácsom az,hogy legközelebb haláli nyugodtsággal "megköszönve"ujjaid lendítésével viszonozd a gesztust.Hidd el,őt jobban szétveti majd az ideg,ha azt látja,hogy tojsz a fejére.

tunyooo 2011.07.19. 15:16:13

Sajnos a panaszlevélhez, tudni kell hogy milyen járat, honnan mikor indult, és kell a busz rendszáma is, h 100%osan azonosítani tudják a sofőrt. 1 évvel ezelőtt hasonló eset után, nekem azt írták levélben, hogy a sofőrt elküldték egy illemtan tanfolyamra..XD aztán, hogy mi igaz belőle.. :D

Alensha 2011.08.27. 21:32:39

speciel amikor buszon ülök, utálom az ilyeneket, akik elvárják, hogy álljon meg egy busz 20-30 emberrel csak mert neki most volt kedve átmászni az úton... nálunk Miskolcon sehol nincs ilyen, hogy busz megállna egy gyalogos miatt, ez csak az összes többi városnak a hülye népszokása.

Ernő88 · http://varazslatosmesefilmek.blog.hu 2011.12.08. 17:57:39

@Alensha: Hát pedig a gyalogosnak volt elsőbbsége a kresz szerint. Már ha csak megközelíti a gyalogosátkelőt, már akkor meg kéne állnia. És szerintem ki lehet bírni azt az 5-6 mp-et, míg átmegy a gyalogos. Tehát én e "népszokás" híve vagyok :)
süti beállítások módosítása