DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2013.09.03. 19:48 dkvfigyelo

Turistákat szivattak az ellenőrök

Sajnos elég rég volt itt bejegyzés, most megpróbálok újra közzétenni mindenfélét. Kezdjük a legfrissebb észrevétellel amelyben olvashatjuk mennyire értenek a dolgukhoz az ellenőrök, egy kismamát és családját szívatták, és alázták meg.

Tisztelt Cím!

 

Sajnálatos eseményt kívánok közölni önökkel, mivel konkrét panaszirodát nem találtam így erre az e-mail címre írok levelet. A mai napon érkeztünk családommal pár napra Debrecenbe. Gondoltuk megnézzük ezt a szép várost. Utazásunk részeként felültünk este az 1-es villamosra. Kislányom (2 éves) nevére utazási kedvezményünk van a MÁK részéről. Mivel 6 éven aluli ezért a kísérőknek is díjtalan az utazás. Ülünk a villamoson nézzük a gyönyörű várost amikor oda lép hozzánk egy DKV ellenőr. Mutatom a kártyánkat ő mosolyogva elfogadja és nyugtázza hogy rendben vagyunk erre az igazolványra nem kell jegyet venni sem nekem, sem a férjemnek sem a 2 éves kislányomnak. Ő amúgy is díjtalanul utazik és a kártya két személyre szól így nem kell jegyet venni egyikünknek sem. Így folytattuk utunkat. Majd nem sokkal később egy másik DKV kollega lépett oda hozzánk a jegyeket kérve. Megjegyzem ez a kollega az előbb is a háttérben állt végig mögöttünk hallhatta hogy kirándulók vagyunk és az előző beszélgetést is figyelemmel kísérte. Neki is jó állampolgárként elővettük a kártyánkat abban a jóhiszemben hogy az előzőek alapján szintén nem lesz probléma. A kollega közölte hogy nincs igazunk és egy jegyet kellett volna vennünk. Mivel már későre járt és kislányom is álmos volt, én pedig 8 hónapos várandósan már igen fáradt voltam, nem akartunk vitázni meg győzködni hogy előbb a kollegája mást mondott stb., így mondtam neki hogy jó lépjünk túl akkor veszek egy jegyet és kész. Ez ez „úriember” ekkor közölte hogy ez nem így működik

23 komment

Címkék: villamos ellenőr közterület MÁK-kártya


2012.04.03. 18:17 hodosy

Nem lehet "szobakennel" nélkül ölebet szállítani a buszokon?

 Túl sok mindent nem tudok hozzáfűzni, a szabályzatban le van írva, bár kicsit bújtatva de ott van. Valószínűleg a DKV vezetése fél a nem megfelelően nevelt kutyáktól, egyszerűbb kitiltani őket, ha sokaknak is ez bosszúságot okoz. A kutya egyébként sem panelba való.

 

 

Tisztelt DKV Ügyfélszolgálat!

 
A kutyával való utazás feltételeivel kapcsolatban fordulok Önökhöz. 1,5 éve heti rendszerességgel tömegközlekedek tacskó kutyámmal, mely során jó ideig menetjegyet váltottam neki, mígnem egy (aztán más is) ellenőr mondta, hogy ölebnek, amennyiben poggyászként kézbe veszem, nem szükséges jegyet vásárolnom. Ma a DTV Napszemle c. műsorának egyik riportjában (http://www.dehir.hu/videogaleria/nem-minden-kutya-utazhat-ingyen-a-dkv-jaratain/ ) azonban azt láttam ismételten, hogy jegyet kell váltani a kutyának, illetve sajnos hétvégén engem is ért ilyen atrocitás a sofőrtől - azt nem minősíteném, milyen hangnemben. Azt ugye Önök sem gondolják komolyan, hogy ahhoz, hogy megfuttassam az egyébként ölben vihető kutyámat, szobakennellel fogok utazni csak azért, hogy ne kelljen jegyet vennem? Jól néznénk ki az erdőben kirándulás közben egy ketreccel...
 
Amit viszont elszomorítónak és felháborítónak tartok, az a korlátolt és rugalmatlan hozzáállás nem csak a DKV-nál, hanem Debrecen városvezetésénél is a kutyások megítéléséhez. Az Önök vonatkozásában viszont csak annyit jegyeznék meg, hogy nem értem, hogy lehet az, hogy az idős illetve gyermek emberek meg vannak különböztetve jegyvásárlás szempontjából, viszont egy kutyának(!!!) teljes értékű felnőtt ember jegyet/bérletet kell vásárolnom, ami nevetséges és teljességgel méltánytalannak tartom. A MÁV is képes arra, hogy az állatokra külön viteldíjat állapítson meg, úgy lenne fair, ha lenne külön kutya/állat jegy/bérlet a DKV járatain is. Sajnos ugyanis többségünk kutyája nem keresi meg a jegye árát... Az pedig, hogy mivel a városban NINCS kutyafuttató és ezért ki kell buszoznunk a világ végére, hogy rendesen lemozgathassam legalább hetente egyszer, vagy kimehessünk a kutyaiskolába, már a város hozzáállását minősíti, azonban sajnos erre vagyunk kényszerítve, ha tudatosan, felelősen szeretnénk gondoskodni állatainkról.
 
Remélem, megfontolják a javaslatomat a kedvezményes kutya/állat viteldíjat illetően, mely előremutató, felelősségteljes és fair lépés lenne a DKV részéről, nem kevés kutyás társamnak könnyítve meg ezzel a mindennapjait.
 
Köszönettel és üdvözlettel,
Szabó Szilvia és Perec

 

 

1 komment


2012.03.28. 21:16 hodosy

Nem fordult be Kismacsra a 33E.

Mint ahogy a levélben is olvasható a 6:35-ös 33E nem fordult be Kismacsra, később a már valószínűleg jelentősen több utast próbált meg felvenni egy szóló. Sajnos ez több helyen is előfordul, csak inkább az utasok hallgatnak, örülnek ha oda érnek az úticéljukhoz.

Tisztelt Hölgyem-Uram!

Ezúton szeretném jelezni a DKV irányába, hogy a tegnapi napon azaz 2012.március 27-én a reggeli órákban a Nagymacs-Debrecen között közlekedő 33E számú gyorsjárat ami 06 óra 35 perckor indúlt Nagymacsról nem fordúlt be Kismacs településre, hanem a településen a menetrendjébe beépített két megállóhelyet kihagyva a 33 számú Főúton egyenesen beközlekedett Debrecen irányába. Többen a buszmegállóban maradtunk, diákok-nyugdíjasok illetve munkába igyekvő felnőttek.Ezt követően a 06 óra 40 perckor  Nagymacsról induló 33 számu autóbusz jött be kiírásának megfelelően  Kismacs településre, ami megjegyezném egy sima "szóló" tehát nem csuklós busz volt és próbálta felvenni az utasokat  a megállókból, ami nem volt egyszerű.
Kérdezném a Tisztelt DKV megfelelő és az ezzel megbízott irányítójától, hogy minek tudható be a bent leírt probléma, talán a buszvezető nem megfelelő helyismerete, vagy úgy volt vele, hogy mint hajdanában a 33 számu autóbusz csak a 33 számu Főúton érintette Kismacs települést, vagy egyszerűen nem érdekelte, hogy ott is vannak utasok????
A másik kérdésem, hogy az új szemlélet filozófiába a DKV részéről egy kis ésszerűség nem fér bele, hogy a reggeli csúcsidőben  (07 óra) illetve délután  nem tudnának-e csuklós buszokat indítani a két település igen nagy utaslétszámát figyelembe véve, akár csak tanítási időszakban, ami az igen magas jegy illetve bérletárak mellett elvárható lenne.


Debrecen-Kismacs 2012.03.28.

Üdvözlettel: P.Z.

 

1 komment

Címkék: 33 33e kismacs nagymacs


2012.02.21. 22:00 hodosy

Apró szöszenetek

Ide azok az észrevételek kerülnek amelyek nem kerültek külön posztba, de mégis fontosnak tartjuk őket:

2012.06.04:

Jó napot kívánok! Panaszt szeretnék tenni a mai napon a LMG-058as
rendszámú 42y jelzésű autóbusz vezetőjére aki a Nagyállomás irányából
ment a Cora felé, 17:00 körüli időpontban jeleztem leszállási
szándékomat a Karacs F. megállóhely előtt de a busz nem állt meg!
Szóltam a vezetőnek aki csak legyintett, és majd a következő
megállónál mikor ismét jeleztem a középső ajtónál, az elsőt nyitotta
ki ugy hogy flegmán és felháborodva még ő mondta a magáét! Kérem
intézkedjenek, remélem még időben szóltam. Köszönöm!

2012.03.02:

Sziasztok!

Először is ezzel a két szösszenettel kezdeném! Keresd a hibát! Igényes munkát végeztek a DKV munkatársai, egy plakáton két ekkora hiba, gratulálok!!
Külföldi tartózkodásom alatt is hű olvasója voltam a blognak, de hazaérkezésem után rá kellett jönnöm, hogy semmi sem változott a debreceni tömegközlekedésben. Az esetem igen friss, mivel ma este történt. 39 fokos lázzal, nyúzottan és gyengén szerettem volna hazajutni a 35-ös autóbusszal gyógyszertári látogatásom után. Az LMG-012 forgalmi rendszámú busz 18:20 perckor gördült be a Piac utcai Alexandra könyvesbolt megállójába. A sofőr az első ajtós felszállás során kérte a menetjegyeket és bérleteket. Udvariasan kértem tőle 1 db. jegyet. Sajnos a legkisebb pénzösszeg 1000 forintos volt nálam (volt nem egy olyan kedves sofőr a múltban, aki nagyobb címletből is készségesen visszaadott..). Kérdezte a sofőr, hogy tudok-e kisebbet adni. Illedelmesen feleltem, hogy sajnos nem. Erre közölte velem bunkó és arcátlan hangnemben, hogy menjek és váltassam fel a könyvesboltban VAGY vásároljak 2 db. jegyet! Itt már leesett
 , hogy direkt szórakozik és vissza tudna adni simán! Közöltem vele, hogy nagyon rosszul vagyok és oldjuk már meg a dolgot, erre nyomdafestéket nem tűrő módon szidalmazva lezavart a buszról és még az elindulást követően is mutatta nekem, hogy a ő a király és a nagy fiú! Megmondom őszintén, hogyha nem lettem volna ennyire rosszul és kiszolgáltatva, akkor nem tette volna zsebre, amit tőlem kap! De kicsi  ez a város, biztos fogunk még találkozni! Remélem amikor az édes anyukája is hasonlóan beteg lesz, vele is ugyanígy fognak eljárni! Szó sem volt potyázásról vagy bármi sértőről, a sofőr jót szórakozott, hogy így kicseszett egy beteg emberrel. Gratulálok!

Kitartást és problémamentes közlekedést kívánok Mindenkinek!

Panjabi

 


2 komment


2012.01.30. 20:18 hodosy

Talán egy kicsit túlzó követelések...

moMostanában nagyon pang a piac, kevés észrevételt kapunk, pedig az üzemanyagárak növekedése miatt egyre többen utaznak busszal. Sajnos matricával nem hirdethetünk a buszmegállókban (ezen szeretnénk változtatni). Ennek ellenéra havonta 1-2észrevétel mégis érkezik, ezért nem nagyon tudunk válogatni közülük. Az alábbi levelet ezért teszem közzé az eredti formában, mégha egy kicsit kacifántos is:

 

1 komment

Címkék: busz debrecen sofőr civisbusz


2011.12.20. 15:26 hodosy

Bunkó sofőrök, a városiaknál hamarabb hazaérő vidékiek...

Az alábbi két levél alátámasztja, hogy a DKV-nál szarnak bele mindenbe, a sofőrök bármit megtehetnek. A fentebb üldögélő, tömegközlekedési eszközt még sohasem használt emberkék törlik és vonogatják össze a járatokat, reménykedve a veszteségek csökkenésében (az év végére elérheti az 1,2 milliárd forintot). Az alapból elégedetlen utazóközönségnek még rádobnak jövőre egy átlagosan 3,9%-os jegy, és bérlet ár emelést. Ezek után elvárják, hogy mindenki legyen elégedett, és ne kocsival, biciklivel, vagy esetleg gyalog jusson el az úti céljához.

Tisztelt DKV-(figyelő)!


2011.dec.16-án,Alsójózsa-Segner tér irányába közlekedtem a 9:10-es járattal,az Alföldi nyomda megállónál megállt a busz,az első kivételével az összes ajtót kinyitotta a leszálló utasoknak.Az első ajtónál arra lettem figyelmes.hogy kopogtatnak az ajtón,ekkor szóltam a sofőrnek,hogy nyissa ki.Odapillantott majd bezárta a töbii ajtót is,és tovább ment.Ekkor közöltem vele,hogy panaszt fogok tenni,mivel első ajtós felszállás van,úgy gondolom kötelessége lett volna kinyitni még akkor is,ha egy gyerekről van szó.Megállt a piros lámpánál,rámnézett és gúnyos mosollyal az arcán megtapsolt,amiért mertem szólni.Szerintem,ez a fajta tiszteletlenség nem tűrhető el.

 

Sz.N

Tisztelt DKV-(figyelő)!
 
Felháborító amit művelnek a busz járatokkal, a Kassai úton közlekedő 22-es buszt miért kellett elvenni a lakóktól?
A Zákány utca felé van irányítva, és a másik két megállónál a régi GÖCS /dolgozók/, Kemény Zsigmond u., Zöld u., Jósika, Kassai út, Vas Gereben, Hadházi út, Szigligeti u.  lakók, valamint az egyetemen tanuló hallhatók. Az érintett megállóktól csak a 3-as trolival lehet a város felé közlekedni, és azzal is följebb kell utazni a Jánosi utca felé, hogy esetleg a 22-es buszt elérjék a lakók. Vagy az Árpád térig, ahol a 11-es, ill. a Bercsényi utcánál a 43-as busz elérhető. Mióta megvariálták a járatokat, a Kemény Zsigmond utcáról trolival, ill. busszal tudok bemenni a munkahelyemre, hazafelé szintén. Legalább 50 perc, 1 óra mire hazaérek. A vidéken élők sokkal hamarabb hazajutnak mint a helyi lakosok. Nembeszélve róla, hogy a villamost soha nem veszem igénybe, a bérletek ára csak nő, jövőre is és órákat kell várni és utazni, hétvégéről nem is beszélve 2 óra hossza a piacról az otthonig az út. /oda-vissza/. A 24-es buszt is elvették, ami a város felé jön, nem vették figyelembe, hogy az egyetemen tanulók milyen sokan vannak. Egyszerűen vannak járatok amire fel sem lehet férni, dugig van egyetemi hallgatókkal. Ami meg a város felől megy a klinika felé 24-es busz, mint a heringek úgy közlekedünk, természetesen miért is ne lehetne egy-két csuklós buszt betenni, hogy kényelmesebb legyen az út. Aki átvariálta a buszjáratokat az életében soha nem közlekedett még tömegközlekedési járművel. Könnyű annak irányítani, aki beül a kocsijába és azzal járkál.
Miért kell mindig a lakókat megkárosítani.

 H.Cs.

5 komment


2011.09.22. 19:40 hodosy

Kár volt előre inni a medve bőrére...

Az alábbi észrevétel bebizonyítja, hogy mégsem változott semmi, az ellenőrök bunkók. Az ügyfélszolgálatosok lekezelőek, válaszra sem méltatnak. Elég szomorú, hogy a becsületesen utazni akaró utasokat, semmibe veszik és csak a saját érdekeiket figyelik. (Minden megbüntetett utas után jutalékot kapnak.) Tanuljunk Anikó, szomorúan véget érő esetéből, és váltsuk meg előre a jegyet, amikor csak tudjuk.

Üdv 

Szeretném megosztani  veletek az esettemet. Választ hiábá várok nem kapok, telefonáltam már az ügyfélszolgálatra ahol,negyedjére felvették a telefont, mikor közöltem, hogy panaszt szeretnék tenni le is tették. Kitartón hívtam az ügyfélszolgálatot, kaptam egy email címet meg egy fax számot.Levelet írtam, de még választ nem kaptam, még annyit sem, hogy köszönjük az észrevételét.... 

 Tisztelt Ügyintéző!

 Az alábbi probléma mielőbbi megoldásában kérem szíves segítségüket:

A mai nap folyamán (2011.09.09.) 06.48 órakor a Mikepércsi út-Bulgár utca sarkon felszálltam a 44. sz. buszra az első ajtónál. Habár a jegyvásárlásra szánt 500 Ft már akkor a kezemben volt, utolsó felszállóként, a tömegben nagyon nehezen jutottam el a Sofőrig jegyet váltani. Láttam, hogy piros lámpát fogunk kapni, ezért, mivel addigra sikerült megközelíteni a Sofőrt de még nem tudtam megvenni a jegyet (hiszen a Sofőr vezetett), a piros lámpánál terveztem azt megváltani. Ekkor az Ellenőr, aki végig ott állt az első ajtónál, tehát látta, hogy a Sofőr felé tartok, kérte a jegyemet.

6 komment

Címkék: ügyfélszolgálat bunkó ellenőr


2011.09.07. 20:25 hodosy

Mintha valami megváltozott volna...

Eddig állandóan csak a negatívumokról volt szó. Azonban már az előző észrevétel és ez is pozitív. Reméljük ezentúl csak ilyen, és ehhez hasonló leveleket kapunk:

Üdv!

 
Nagyon sok problémám akadt már/akad nekem is a DKV-val, de most egy kicsit másabb hangulatú történetet szeretnék megosztani másokkal is.
A héten a 15-ös autóbuszra vártam a városban. Hatalmas meglepetésemre a "régi" zöld IKARUS busz állt be a megállóhelyre 15-ös jelzéssel. Minden ajtót kinyitott a sofőr, én a második ajtónál próbálkoztam a felszállással, amikor is láttam, hogy leszáll a sofőr a buszról, és jön felém. Először azt hittem, hogy már ő jön ellenőrizni a bérleteket személyesen mindenkihez, de ettől jóval nagyobb meglepetés ért. Egy anyukának segített a babakocsijával a leszállásban a lépcsők miatt (amiktől már elszoktunk egy ideje). Kérés nélkül, a többi megállóban is rendkívül udvariasan kilépett a fülkéjéből a sofőr, az utasoknak intett és mondta, hogy nem soká indulunk, és segített az édesanyáknak. Az utam során 3 babakocsis szülőnek segített így, és mindenki arcán döbbenet volt, az egyik anyuka pedig elmondta a buszsofőrnek azt, amit én is gondoltam: "Ilyen kedves buszsofőrrel én még nem találkoztam!"
Majd az utam vége felé visszatértünk kicsit a valóságba: 3 megállóhelyen is körülbelül 10 percet álltunk, mert a rég nem használt buszok épp nem teljesen akartak működni, és a sofőr bütykölgette őket. A harmadik ilyen buszmegállós kiállás után, úti célomtól 1 megállóhelyre inkább a leszállás mellett döntöttem, mert hogy addigra már füstölt minden irányból a busz, de azért még tovább haladt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: jókedv kedves pozitív sofőr jótevő


2011.08.27. 22:18 hodosy

...és miután odaért szembesültem az Dkv ellenőrével...

Üdv mindenkinek!
 
Szeretném megosztani a Dkv ellenőreivel megélt esetemet.
Mielőtt azt hinné bárki is, hogy na ismételten egy ellenőr utálattal élő ember írogat akinek nem szimpatikusak az ellenőrök, na az mától nem én vagyok. Bocsánat ne értse senki félre, nem szeretem ezeket az embereket de ma beláttam, hogy ők is csak azt végzik, ami nekik ki van adva.
 
Leírnám esetem, amit magamnak köszönhetek.
 
Ma délelőtt a nagy melegben úgy döntöttem a Nagyerdő irányába haladó villamosra felugrunk egy megállóra. Hogy miért többes számban írok, azért, mert tanár vagyok és 8 éves gyerekek kísérője voltam a mai nap, akikkel csavarogtunk. A lényeg, nem bírtam már a nagy meleget és én, mint tanár ugorjunk fel egy villamosra, hátha nem lesz ellenőr. A gyerekek mit nem sejtve örömmel jöttek. Alighogy elindult a villamos jött egy ember felém és miután odaért szembesültem az Dkv  ellenőrével, aki két hölgy társaságában dolgozott. Gondoltam magamban ”úristen ezt a szégyent, ha ezt a gyerekek odahaza elmesélik” ….Azért volt ciki, mert magamra vállaltam a gyerekeket és nekem kellet volna gondoskodni az ő biztonságukról. A lényeg, próbálkoztam mindenfélével, amit ilyenkor tehet egy ember, de láttam az emberen, hogy nem hatja meg semmi. Mondom az ellenőrnek, hogy én vagyok a hibás, adom az igazolványom, írja nekem az összes büntetést. Mire nagy meglepetésemre, megkérdezi az ellenőr, hogy tisztelt hölgyem ön felel a gyerekekért??
Válaszolom megijedve….igen!?
Akkor hölgyem mivel a gyerekek még elég fiatalok ahhoz, hogy őket hibáztassam, amiért nincs érvényes menetjegyük, önt fogom megbüntetni, de legközelebb nem leszek elnéző! …..
Szeretném megjegyezni, hogy ha mindenkit megbírságol azt is benyelem, mert én kerestem magamnak a bajt. Innen köszönöm a nagylelkű hozzáállást.
 
Üdv:. Erika

3 komment


2011.08.24. 12:11 hodosy

Egy reakció a menetrend változásra...

Sziasztok!

Szeretnék gratulálni a DKV munkatársainak, a menetrenváltoztatásért (ismét!).
Tegnap vártam a 22-est, megnéztem indul: 05-kor,25-kor,45-kor. Lementem a megállóba 12:05-re negyedkor még sehol sem volt a busz,pedig a túloldalon láttam elsuhanni. Jó mondom biztos kimaradt. A 25-kor induló busz ismét sehol,akkor már ideges voltam, mert késésben voltam. Nagy nehezen sikerült felhívni őket, és közölték,hogy a kishegyesi úton már nem áll meg a busz és sétáljak át a McDonald’s előtti megállóban mert úgy jön most már kerülővel és az interneten egy külön menüpontba felvont tüntetve a változás. Én sajnálatos módon egyből az autóbusz menetrendre klikkelek,ha már fellépek az oldalukra, ott nem volt feltüntetve a változás és amúgy sem szoktam a honlapjukon " barangolni":
A másik meg  a 24-es. A megállóban nem volt kiírva a változás, nagy nyugodtan felszálltam rá, és vitt lefelé az István útra...boldog voltam... Gratula nekik!

 

Szólj hozzá!