DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2011.07.06. 11:27 hodosy

Észrevétel egy buszsofőr viselkedésével kapcsolatban

Ismét "levizsgázott" egy DKV dolgozó, a gyerekeket oktatta, hogyan és miként kell megköszönni, vagy akár nem tetszését kinyilvánítani egy közlekedési helyzetben az embernek. És ha már a templomnál volt oda is lerótta tiszteletét.

Tisztelt DKV!(figyelő)
 
 
2011.július 5-én, kedden 14:44 kor haladtam át  Debrecenben a Mátyás király utca és Jánosi utca találkozásánál lévő gyalogosátkelőn ,melynek már  majdnem a felénél jártam, amikor  a menetrend szerint közlekedő 19-es busz éppen normális sebességel elindult a A Jánosi utca megállóból a Jégcsarnok felé,ezért kicsit szaporáztam a lépteim,hogy a buszvezető dolgát megkönnyítsem ,és ne kelljen teljesen állóra fékeznie a gépjárművet miattam, aki ismétlem,egy zebrán haladtam át.
  A sofőr nem habozott kifejezni köszönetét ,  háromszor rámdudált ,majd karját az ablakon kilógatva középső ujját hosszasan mutatta felém.
  Úgy gondolom ,a buszvezető viselkedése teljes mértékben indokolatlan és felháborító volt!A történet pikantériájat az adja,hogy a gyalogosátkelő egy templom és 1 óvoda udvara között helyezkedett el,körülbelül tíz méterre egy postától és egy abc-től , így több tucatnyi ember,köztük sok gyerek látta a sofőr erősen kifogásolható , szerintem gusztustalan viselkedését.

  Remélem eljut ez az üzenet a sofőr feletteseihez,és nem engedeik szó nélkül,hogy ilyen negatív képet fessen egy primitív viselkedésű alkalmazott a DKV-ról és dolgozóiról!

5 komment


2011.06.30. 22:33 Zsigmi

Akadály(mentes?) megálló

Tudjuk, hogy nem az akadálymentesítés a legnagyobb prioritású dolog a kettes villamos építése során, ezért az alábbi képeket csak érdekességképpen közöljük a Csokonai gimnázium előtt létesített ideiglenes megállóhelyről. Az időseknek, a kerekesszékeseknek és más mozgáskorlátozottaknak inkább a közeli, Kartács utcai megállóhely használatát javasoljuk. (A felvételek kattintásra eredeti méretben is megtekinthetők.)

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés busz dkv megálló


2011.06.24. 20:33 Zsigmi

Terel a város, terel a DKV (frissítve)

Divatos kifejezéssel élve epic fail, ami a kettes villamos építése során történik Debrecenben. Nem elég a már így is közröhej és -felháborodás tárgyává süllyesztett közbeszerzési eljárás, amelyet eddig hatszor játszottak végig, most a pályaépítés (illetve annak előkészületei) körül zajló események adnak okot sírva vigadásra. Kattintás után tekintsük át együtt kronológiai rendben, mi történt az elmúlt héten!

1 komment

Címkék: közlekedés busz debrecen dkv abszurd villamos


2011.05.24. 18:27 hodosy

Egy utas élményei az új menetrendről és járatmódosításokról

Most az a legjobb ha nem kommentálom a kis élménybeszámoló magáért beszél:

 

Egy utas élményei az új menetrendről és járatmódosításokról

 

Május 16, hétfő reggel 8:30 Kapkodás, rohanás, 40-kor megy a busz, egészre be kell érni az egyetemre. 8:35 egy 10-es busz suhan el a Bethlen utcán. Ez meg honnan került ide? Ennyire késésben lenne? 15-kor kellett volna mennie. 8:40 a Honvéd utcai megállóban. Hol van már a 26-os? 8:46 Merre járhat a 10-es? Mintha kevesebb tábla lenne. Homlokcsapás, kedves utasnak hatalmas kő esik le a fejében. Menetrend változás, megszűnt a 26-os vonal. Na nézzük hogy is járnak a buszok. 17, 37, 57-kor megy a 10-es az egyetem felé és ennyi, slussz passz. Káromkodás és önostorozás, hogy lehet ilyesmit elfelejteni? Nem marad más várjuk az 57-kor jövő buszt… két percet késik, most már biztos nem ér be az ember időben. A Bethlen utcáról megszűnt az egyetem irányába a késők számára a közlekedés. Mivel ha már kimegyek a 35-kor menő buszhoz 5 perccel hamarabb is indulhatok így kényelmesen gyalog beérve. Egészségesebb, és olcsóbb, mint fizetni a bérletet. De azért rendelkezem bérlettel, hogy ha elaludnék akkor ne legyek bajban, de most már nem élhetek ilyen luxussal, mint holmi elalvás, mert ha egészre megy az ember  hamarabb kell indulni, mint eddig mikor még késésben sem volt az ember. Viszont a buszon lévők száma nem változott, ellenben érdekelne a bérletesek száma hogy változik ezek után, mert eggyel már biztos kevesebb lesz, az ehavi bérletem még elhasználom, jövő hónapra már nem veszek, felesleges.

 

Május 17, kedd hajnal 5:07 Futás a 32-es Csemete utcai megállójához. A kiírás szerint 5:10-re van a megállóban a Doberdó irányába közlekedő busz. 5:08, már látom a megállót és az elsuhanó buszt. Ennyit a pontos közlekedésről. (tudom, én vagyok a naiv, hogy nem mentem 5-10 perccel hamarabb oda) Teljesen rendben van, hogy a megállóban a 0, a megállót jelképezi és figyelembe van véve a későbbi megállók menetidejénél a nap folyamán az időtől eltérő forgalom, de a 0 minden megállóban a menetidő 1 szerint van kiírva. Tehát ha tegyük fel, kimegyek csúcsidőben, akkor teljesen reális, hogy a nagyállomástól a csemetéig 17 perc az út, viszont hajnalban, mint a példa mutatja akár 15 is elég lehet vagy kevesebb, ha tempósabb sofőrrel van dolgunk esetleg még ennél is kevesebb forgalommal. Viszont a megállóban a 17 perchez megadott idő marad kiírásra és ha egy nem idevalósi turista megnézi nem fog azzal kalkulálni, hogy honnan indul a busz és a debreceni forgalmat ismerve mennyi idő lehet ideérni kihalt város mellett. Csak azt, hogy 10-kor megy a busz és milyen dolog az, hogy nem akkor megy. Eddig ismerve a teljes útvonalat az ember tudott számolni, hogy mit jelenthet hajnal, reggel, délben, délután, este a megadott tájékozódási idő a megállóba érkezésnél. Mert ami reggel 17 perc, az délben esetleg 20 is lehet, este meg csak 13. Egyetlen pozitívuma az új kiírásnak, hogy láthatja az ember csúcsidőben és kihalt időszakban milyen gyorsan ér a végállomásra a busz. Van egy tippem, bölcsész találta ki az új menetrend kiírást?

 

A hét további részében maradtam a gyalogos útvonalaknál, mert furcsa mód sose volt ott pontosan a busz a megállóban. Vagy hamarabb, vagy később ért oda vagy nem is járt. Hogy is volt az utasszámlálás? Érdekelt egyáltalán bárkit, hogy tömött buszvonalakat szüntettek meg? Vagy ez lenne a lakosság egészségre nevelése? Alig várom az első nagyobb esőzéseket ősszel. Teljes káosz lesz, az eddig biciklizők, sétálók buszra szeretnének majd szállni, de nem lesz mire.

 

Ui.: Egy külső városrészben lakó ismerős panaszkodott a minap a törölt járatokról és az új menetrendről. Eddig otthonról a Füredi útig 15 perc alatt busszal ott volt. Most a Nagyállomásig kell utaznia és onnan fel 31 vagy 32-vel. A két busz együtt másfél óra utazást jelent, ha egyik-másikra várnia kell, lekési. Szóval csak gratulálni tudok a DKV Zrt munkatársainak. Megint csináltak valami okosat….

 

5 komment

Címkék: közlekedés szolgáltatás 10 26 bérlet pontos bethlen kiszámítható csemete


2011.05.10. 16:31 hodosy

Bunkó, egymást védő dolgozók a DKV-nál


A DKV sofőrjeinek rossz szokása amint kinyitották az ajtót egyből elkezdik nyomni a csengőt, hogy gyorsabb legyen a le és fel szállás, mert szerintük ez sürgeti az utasokat. Ennek az idegesítő szokásnak lett szenvedő alanya egy utas aki nem félt megírni panaszát. A láb odazárás után előre is ment a sofőrhöz akinek nem volt kirakva a fényképes igazolványa és nem volt hajlandó elárulni a nevét, mert „úgysem lesz semmi”. A forgalmi ügyelet hívása után sem lett okosabb semmivel, mert a diszpécser sem a saját nevét nem volt képes elárulni sem pedig a sofőrét. Sajnos szomorú tapasztalat azt mutatja, hogy itt bármi történik nincsenek következményei, a villamosból kiesett vak utassal elbánó villamosvezetőt sem tudták megtalálni. Továbbá a tanácsokat várunk a több ezer kisgyermekkel utazó nevében, hogy tegyék közzé, mit tehetnénk abban érdekében hogy ne történjen több ilyen és hasonló atrocitás. Az ötleteiteket a  dkvfigyelo@gmail.com címre, vagy kommentben a poszthoz várjuk, amelyeket továbbítunk a DKV-nak.

 

 

2011.  Május 5.-én csütötökön 17.10-kor  045-ös rendszámú a 41-es buszra a Vincellér utca irányába helyközi autóbuszállomásnál szálltunk fel a férjemmel aki a babakocsit tolta és a babakocsiban lévő kisgyermekünkkel.

 A második ajtónál felszállás közben a sofőr csengetett és bezárta az ajtót( Az utasok még szinte le sem szálltak már nyomta a csengőt és zárta az ajtót. ) az én cipőm az ajók közé csípődött a gyorsaságomnak köszönhetően a lábam nem maradt az ajtók között, a férjem a babakocsival még el sem helyezkedett biztonságosan a sofőr már indult is.A mögöttem felszállni kívánó idősebb hölgy

3 komment

Címkék: bunkó sofőr diszpécser


2011.04.21. 13:54 hodosy

Egy fillér váltópénz sincs a sofőröknél a buszon

T.Ferenc egy bosszantó eseményre hívta fel a figyelmünket amellyel mi is tisztában vagyunk és valószínűleg
a DKV is. A levél első felével egyet lehet érteni, mert bosszantó, hogy nincs 50Ft váltópénz a sofőrnél.
2000Ft-ból már többet kéne visszaadni igaz, hogy ez sem lehetetlen,annak ellenére, hogy minden buszon ott van a figyelmeztető tábla: "Kérjük mentesítse az autó buszvezetőt a pénz visszaadástól!" Talán egy-két marék apró megoldhatná a buszokon a dolgot.

Tisztelt DKV!

Szeretném ha kivizsgálnák, illetve a megfelelő lépéseket megtennék az alábbiakban említendő buszjárat sofőrével kapcsolatban:

43-as buszjárat:
-Nagyállomás 15:30
-Kishatár út    20:10

Tényállás:
Unokaöcsém utazott hozzánk a 15:30-kor induló (Nagyállomás) 43-as jelzésű busszal. A járművön vásárolt menetjegyet, és a buszsofőr 400 forintból nem adott vissza 50 forintot (a buszjegy: 350 Ft). Ez még csak haggyán.

Visszafele szintén a 43-as jelzésű busszal (Kishatár út 20:10-es indulás) -a sors iróniája- ugyanazzal a buszsofőrrel akart utazni.
2000 Ft volt a gyereknél, ebből szeretett volna menetjegyet vásárolni. A buszsofőr következő képpen reagált a 2000 Ft fizetőeszközre:
"Vagy vásárolj 2000 forint értékű menetjegyeket, vagy nem adok vissza, vagy szállj le."
A gyerek a zsebpénzét nem akarta menetjegyekre költeni, 2000 Ft-ért nem akart vásárolni 1 db menetjegyet, így hát kénytelen volt leszállni, és nekem kellett gépkocsival hazavinnem.

Szerintem ez több, mint felháborító. Úgy gondolom, hogy az, aki vezeti a buszt, az a munkaidejében a munkáját végezte, s nem hiszem, hogy fiatal gyerekeket eképpen kell lehúznia fizetéskiegészítése céljául.

Köszönöm!

Ha lehet kérnék visszajelzést ezzel kapcsolatban.
T. Ferenc

 

7 komment

Címkék: aprópénz váltópénz lemeztrezor


2011.04.19. 21:49 Zsigmi

Élőben közvetítettünk a tömegközlekedési fórumról

Ma este rendezte meg a Hajdú-Bihari Napló a helyi tömegközlekedés fórumát a DKV és a Debreceni Vagyonkezelő két-két munkatársának részvételével. A DKV-figyelő Twitteren közvetítette az eseményeket. Összegzés következik szubjektív hangvételben.

Először essen néhány szó a rendezvény lebonyolításáról: A rendelkezésre álló idő rendkívül rövid volt. Az eredetileg másfél órára tervezett beszélgetést a szervezők 15 perccel megtoldották, de még így sem jutott idő minden kérdésre. Egyszerűen röhejes, hogy bruttó 90 percre terveznek egy olyan vitát, amelyre ritkán adódik alkalom - ennél egy egyetemi előadás is hosszabb. (A következő a tervek szerint fél év múlva, októberben lesz.)

A fórum résztvevőit nagyrészt a Napló törzsolvasói, azaz unatkozó nyugdíjasok tették ki. A DERKE is képviseltette magát néhány taggal, és meglepetésre (vagy csattanóként) egy helyi fogyasztóvédelmi egyesület képviseletében is felszólalt egy úr. Középkorú és fiatal látogató sajnos igen kevés volt - elképesztő, mennyire nem érdekli a debrecenieket a téma. Illetve... Egymás közt mindenki szereti szidni a városvezetést és a DKV-t, de szemtől-szemben már nagyon kevesen merik ezt megtenni. Akik eljöttek, azok számát 60-ra teszem, körülbelül félházzal üzemelt a terem.

Vicces volt látni az első sorokban helyet foglaló, újságíróknak látszó személyeket jegyzetfüzettel a kezükben. Úgy látszik, a modern technika ide még nem tette be a lábát - a DKV-figyelőn kívül senki sem jegyzetelt/tudósított hordozható számítógéppel. (A Wi-Fi hiánya rossz kifogás, mert feltalálták már a mobilinternetet.)

A moderátor szerepében a távolról Bárdos Andrásra hajazó Napló-főszerkesztő tetszelgett, akinek nem volt szíve vagy akarata belefojtani a szót a kérdezők hosszúra nyúlt megszólalásaiba. Sajnos sokszor ismétlődtek a kérdések is; úgy gondolom, a moderátornak joga és kötelessége lenne ilyen esetekben továbbléptetni a vitát, nem újra vissza-visszaadni a mikrofont a kérdezőnek.

A bevezetőben megtudhattuk, hogy a városi tömegközlekedés korszerűsítésének második és harmadik ütemére a közeljövőben, május közepén illetve júniusban kerül sor, az év végén pedig további, jelentős átalakítások várhatók. Konkrétumokat sajnos nem tudtunk meg, de elhangzott, hogy igyekeznek kiterjeszteni az új típusú menetrendet további vonalakra is. Arra a kijelentésre, hogy "a [tömeg]közlekedés jobb állapotban van, mint a Hajdú Volán idején", a közönség gúnyos köhögéssel reagált. Még nagyobb megdöbbenést keltett az a nyilatkozat, hogy a DKV szerint nem olyan állapotban kapták meg a autóbuszközlekedést, amilyenre a volán kimutatásai alapján számítottak. Ismerős a mondat?

Parázs vitát váltott ki a 3E trolibusz megszüntetése. Egy idős hölgy nem értette, miért van szüksége az egyetemistáknak a campusok közötti gyorsjáratra, miért nem áll meg az új 51-es busz például a Sportuszodánál. (Megjegyzem, a Campus nevű megállóhely gyalog 5 percre van az uszodától - aki úszni tud, annak ez igazán vállalható távolság.)

Sokan felrótták, hogy a Kassai úton közlekedő trolijáratoknak csak a fele érinti a köztemetőt. A DKV-vezetés a kevés járműre és a sűrű követési időre hivatkozott - a közönség reakciói alapján ezeket az érveket elfogadhatatlannak tekintették. Arra a kérdésre, hogy miért kell a trolikat hétvégén buszokkal helyettesíteni a válaszadó ellentmondásba keveredett korábbi nyilatkozataival. Mint tudjuk, a DKV úgy kommunikálta a hétvégi troliszünetet, hogy ilyenkor végzik a felsővezeték-karbantartási munkákat. Ez azonban nem igaz; a fórumon elhangzottak alapján úgy gondolják, a buszokat olcsóbban tudják üzemeltetni, mint a trolikat, mivel utóbbiakhoz drágák és nehezen beszerezhetők a pótalkatrészek. (Ez valószínűleg azt jelenti, hogy később akár hétköznap is leválthatják a trolikat az autóbuszok.)

Egy idős úr hívta fel a vezetőség figyelmét arra az abszurd helyzetre, hogy a 6. életévét betöltött, de iskolába még nem járó gyermeknek felnőtt bérletet kell váltani. A vezérigazgató együttérzését fejezte ki és elmondta, a dolgot jogszabály-változtatás oldhatja meg.

Az utasok természetesen a jegy- és bérletárakkal sincsenek kibékülve, hiszen a jegy csak drágul, a járatszám viszont csökken. Érdemes tudni, hogy ezeket az árakat Debrecen város közgyűlése szabályozza. A közönség, a szervezők és a válaszolók is egyetértettek abban, hogy a következő vitára a városvezetést is meg kell hívni e kérdések tisztázása végett.

Ami a technikai kérdéseket illeti, egy fél mondatban elhangzott, hogy tervezik a valódi helymeghatározáson alapuló utastájékoztatás bevezetését a megállókban és ingyenes zöld számot az utazóközönséggel való kapcsolattartásra.

Néhány aranyköpést is sikerült elcsípnünk, kommentárt nem fűzünk hozzájuk:

  • - "A mostani új menetrend felér egy munkalassító sztrájkkal."
  • - DKV: "GPS-en látja a forgalomirányító, hol járnak a trolibuszok."
      DERKE: "Nem látja!" (Hangos nevetés a teremben)
  • - "Szeretnék kérni egy olyan elérhetőséget, ahol válaszolnak is."
  • - Napló-szerkesztő: "Milyen formában kérik ki az utasok véleményét a változtatások előtt?"
      Valaki a közönségből: "Sehogy!"

A DKV-figyelő blog kérdéseire sajnos nem maradt idő, ezért álljanak itt válogatott kérdéseink, amelyeket feltettünk volna ma este:

  1. Egyetemi járat: Tervezik-e az 51-es autóbusz útvonalának megnyújtását a Műszaki Kar (Ótemető u.) és az Atommagkutató Intézet (Bem tér vagy Nagy Lajos Király tér) felé? Javasoljuk a járatok óránkénti közlekedtetését is.
  2. Mikorra várható a GPS-alapú utastájékoztatás kiépítése a buszmegállókban? Milyen konkrét újításokat terveznek az elektronikus tájékoztatást illetően?
  3. Mi volt a kérdőívezett háztartások kiválasztásának elve? A véletlen kiválasztás szerintünk téves eredményeket adhat; a későbbiekre ajánljuk a járművekbe kihelyezett, elvihető kérdőíveket és az internetes kérdőívet - a minta itt sem lesz reprezentatív, de a kapott kép jobban tükrözi majd az utasok véleményét.
  4. Miért kell lebontani a Zsuzsi vasút induló állomását? Mikor tekinthetjük meg a látványtervet az új épületről, ha lesz ilyen?
  5. Hogyan gondolják megállítani az utasszám csökkenését? Bár matematikailag a kevesebb járat nagyobb átlagos utasszámot ad, amennyiben az utazók száma nem csökken, a valóság az, hogy minden ritkítás további utasokat riaszt el a tömegközlekedéstől. (Elvégre ki akar fél órát várni a buszra?)
  6. Bónusz kérdés: Hogyan fordulhat elő, hogy történik egy baleset, és a DKV nem tudja megállapítani az időpont és jármű-pályaszám birtokában, hogy ki vezette a villamost?

Reméljük, egyszer ezekre is választ kapunk majd.

Szólj hozzá!

Címkék: média vélemény közlekedés volán busz debrecen dkv napló kósa lajos troli derke


2011.04.17. 12:22 Zsigmi

Gyorshír: Fórum a helyi tömegközlekedésről

A Debbenet blog a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesülettől megtudta, hogy a Hajdú-Bihari Napló (Inform Média, naná!) fórumot rendez a debreceni tömegközlekedésben várható változásokról.

A rendezvény április 19-én, kedden 18 órakor kezdődik, helyszíne a Szoboszlói út 50. alatt található Semann Étterem. A fórumon részt vesz Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója is.

A DKV-figyelő is megpróbál eljutni az eseményre; bokros teendőit látva biztosat nem ígér, de igyekszik. Aki viszont szeretné feltenni kínzó kérdéseit, feltétlenül legyen ott kedd este, utána pedig ossza meg élményeit velünk!

Szólj hozzá!

Címkék: média közlekedés debrecen dkv napló derke


2011.04.14. 19:59 Zsigmi

Gyorshír: 2012-re tervezi a DKV a nagy reformokat

A Dehir.hu mai híre szerint a DKV rövidtávú tervei között szerepel a trolik felsővezetékeinek és váltóinak cseréje és az elektronikus utastájékoztató rendszer megújítása a kettes villamos építésével egyidejűleg.

A Petőfi téri új tömegközlekedési csomópont megvalósíthatósági tervei még bírálatra várnak, az építkezés költségét 20 milliárd forintra teszik.

Az utazási szokásokról idén tavasszal készült felmérés adatait várhatóan májusra értékelik ki, az eredményeket 2012-ben, az úgynevezett "integrált városi menetrendben" látjuk majd viszont.

2 komment

Címkék: lapszemle közlekedés debrecen dkv


2011.04.11. 16:08 Zsigmi

Gyorshír: Készül a hatodik villamostender

A Dehir.hu ma megírta, hogy egy héten belül várható az új, szám szerint a hatodik pályázat kiírása a debreceni 2-es villamos ügyében.

Maga a kiírás egy rendkívül lecsupaszított, egyszerű közbeszerzési kiírás lesz, minél kevesebb adminisztratív terhet igyekszünk róni az ajánlattevőkre, hogy minél egyszerűbb legyen összeállítani a pályázatot, és ezáltal kevesebb legyen a hibalehetőség is – nyilatkozta Szűcs László közbeszerzési osztályvezető.

45-50 nap lesz a pályázat beadási határideje, majd egy újabb hónap az értékeléssel telik el, így nyáron hirdethet eredményt az önkormányzat. Ha minden jól megy, akkor jövő nyáron kezdődhet a próbaüzem.
 

Szólj hozzá!

Címkék: lapszemle debrecen dkv villamos


süti beállítások módosítása