DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2011.05.10. 16:31 hodosy

Bunkó, egymást védő dolgozók a DKV-nál


A DKV sofőrjeinek rossz szokása amint kinyitották az ajtót egyből elkezdik nyomni a csengőt, hogy gyorsabb legyen a le és fel szállás, mert szerintük ez sürgeti az utasokat. Ennek az idegesítő szokásnak lett szenvedő alanya egy utas aki nem félt megírni panaszát. A láb odazárás után előre is ment a sofőrhöz akinek nem volt kirakva a fényképes igazolványa és nem volt hajlandó elárulni a nevét, mert „úgysem lesz semmi”. A forgalmi ügyelet hívása után sem lett okosabb semmivel, mert a diszpécser sem a saját nevét nem volt képes elárulni sem pedig a sofőrét. Sajnos szomorú tapasztalat azt mutatja, hogy itt bármi történik nincsenek következményei, a villamosból kiesett vak utassal elbánó villamosvezetőt sem tudták megtalálni. Továbbá a tanácsokat várunk a több ezer kisgyermekkel utazó nevében, hogy tegyék közzé, mit tehetnénk abban érdekében hogy ne történjen több ilyen és hasonló atrocitás. Az ötleteiteket a  dkvfigyelo@gmail.com címre, vagy kommentben a poszthoz várjuk, amelyeket továbbítunk a DKV-nak.

 

 

2011.  Május 5.-én csütötökön 17.10-kor  045-ös rendszámú a 41-es buszra a Vincellér utca irányába helyközi autóbuszállomásnál szálltunk fel a férjemmel aki a babakocsit tolta és a babakocsiban lévő kisgyermekünkkel.

 A második ajtónál felszállás közben a sofőr csengetett és bezárta az ajtót( Az utasok még szinte le sem szálltak már nyomta a csengőt és zárta az ajtót. ) az én cipőm az ajók közé csípődött a gyorsaságomnak köszönhetően a lábam nem maradt az ajtók között, a férjem a babakocsival még el sem helyezkedett biztonságosan a sofőr már indult is.A mögöttem felszállni kívánó idősebb hölgy a megállóban maradt, felszállási szándékát már csak az induló busz ablakának kopogtatásával tudta jelezni.

 

 Amikor közöltem a sofőrrel a történteket azt mondta, hogy én voltam aki szabálytalanul közlekedett, és flegma stílusban kioktatott, hogy elmúlt 4 óra és miért nem az első ajtón szálltam föl, és egy babakocsival történő felszálláshoz nem kell 2 ember, (sem a felszállásnál sem a leszállásnál nem engedte lejjebb a buszt a könnyebb közlekedés érdekében).

Előrementem a sofőrhöz bemutatkoztam neki és kérdeztem a nevét , mert nem volt kitéve a fényképes igazolványa a járatszámmal és a nevével, ezt nem volt hajlandó megmondani,  pökhendi stílusban mondta, hogy telefonálgathatok bárhova úgysem lesz ebből semmi. 

 

Felhívtam a 24 órás központi forgalmi ügyeletet, ahol a diszpécser sem mutatkozott be és azt nyilatkozta hogy úgy is be tudják azonosítani a hívásból, ő sem volt hajlandó elárulni a buszvezető kilétét, csak annyit mondott,hogy ő már tudja ki az. Biztos vagyok abban hogy a hívás ideje alatt felzaklatott hangulatban voltam és indulatosan adtam elő a történteket amin nem lehet csodálkozni. 

Ezt történt az esélyegyenlőség napján. Ez egy véletlen egybeesés, de nagyon jellemző a debreceni közösségi közlekedésre.

Tisztelet azoknak a sofőröknek akik a kisgyerekes anyukákra és a mozgáskorlátozottakra odafigyelnek.

 

Szeretném kérni a több ezer kisgyermekkel utazó nevében, hogy tegyék közzé, mit tehetnénk abban érdekében hogy ne történjen több ilyen és hasonló atrocitás. Adva van egy olyan gépjárműpark, mellyel kis odafigyeléssel biztonságossá lehetne tenni a le és fel szállást, ehhez képest nekünk utasoknak kell ezt kiharcolni, szóvá tenni. Tisztelet a kivételnek a sofőrök nagy része "dafke" messze áll meg a járdaszegélytől.

 

Biztos vagyok benne hogy nem csak azt kellene ellenőrizni hogy szakmailag megfelelnek e az autóbusz sofőrök, hanem azt is hogy mentálisan alkalmasak e erre a feladatra, mert míg velük utazunk az életünk a kezünkben van.

 

Ha az alkalmazottuk ott elnézést kér, mert késésben volt és sietett, az sokkal emberibb lett volna, mint ez a ki-vagyok, mi-vagyok stílus.

Mert ismerjük egymást? Ugye? Önök azt mondják hogy nem?  Pedig kellene, mert én vagyok az Utas...

 

Tisztelettel: I.-Sárándi. Irén

 

 

3 komment

Címkék: bunkó sofőr diszpécser


A bejegyzés trackback címe:

https://dkvfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr22893364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.15. 14:49:44

A jubileumi, 100. menetrendváltozásról nem lesz semmi írás? Ma néztem megint, de a vonalhálózati térkép meg nem up to date, így a leírásból próbáltam kisilabizálni, hogy a két körjárat merre is halad majd.

lokiboy79 2011.05.28. 17:03:27

Fura,hogy senki sem volt hajlandó közölni a nevét,vagy más egyéb beazonosításra alkalmas adatát.Ilyen NINCS.Ez kötelező.Legyen szó rendőrről,bizt.őrről,egészségügyi dolgozóról vagy bárki másról,akinek kitűzője,azonosító száma vagy más egyebe van,ami alapján beazonosítható az illető.Főleg ilyen esetekben lenne fontos mindez,amikor egy konkrét panasz van a dolgok mögött.NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT MEGVEZETNI!

BonyolultanEgyszerű 2011.07.08. 18:58:18

Kedves Mindenki!
A helyzet az, hogy sem a járművezető, sem pedig a diszpécser nem köteles kiadni saját és kollégái nevét és adatait egy idegennek. Amennyiben jogi útra kívánja terelni a kedves ügyfél (utas) az ügyet, úgy a társaság ki fogja adni az érintett alkalmazott nevét a hivatalos hatóságok felé. Ez szabály és egyáltalán nem járt el jogszerűtlenül a DKV. Nem védeni akarom őket, egyszerűen csak tiszta vizet öntök a pohárba.