DKV figyelő

Írjatok akármilyen DKV-val kapcsolatos észrevételt, panaszt a dkvfigyelo@gmail.com címre. Ha szeretnétek egy járattal kapcsolatban szavazást indítani pl. a 36-os járat újra a Dobozi lakótelepig közlekedjen, írjatok fent megadott címre.

Friss topikok

2010.05.21. 20:50 dkvfigyelo

Fenyegetőznek a DKV ellenőrei

Kaptunk egy újabb levelet Gábortól, a levél szerint most a testvérét találták meg az ellenőrök az előző eset kapcsán a névről emlékeztek. Üzentek is vele, hogy vissza vágnak Gábornak, ezek után kérdés, mi lesz ha az utasok több észrevételt írnak, felfedik az esetleges problémákat. Ezután fekete lista lesz, azoknak a nevével akik írtak nekünk, vagy ez is csak egy felfújt történet? Reméljük újra lesz valaki aki látta az esetet és megírja az ott látottakat, aztán a DKV ennek tükrében, vizsgálatot indít.

 

 

 

Kedves DKV Figyelő!
 
Sajnos nemrég hívott fel a testvérem, aki 16.30 perc körül szállt fel az 1-es villamosra és megtalálta a DKV ellenőre. Miután elkérte a diákigazolványát, meglátva a nevét utána érdeklődött, milyen rokoni szál fűzi hozzám. Miután ő beszámolt erről, felháborodottan kérdőre vonta, hogy merészeltem levelet írni a blogoknak. Mikor leszállt, az ellenőr kollégáit értesítette arról, hogy most épp egy családtagomat találta meg. Azok közül az egyik gúnyosan azt kérdezte, hogy most ő blogolni fog-e. Azt üzenték általa, hogy még vissza fognak nekem vágni.
Részemről befejezettnek nyílvánítottam az ügyet. Befizettem a büntetésemet, fátylat borítottam az egészre. Valakik mégsem nyugodtak meg. Nem tudom, mit történhetett, hogy a DKV ellenőrök célpontjává váltam és bosszút akarnak állni rajtam.
Kommentálhatatlan számomra az eset.
 
Üdvözlettel:

 

K. Gábor

31 komment

Címkék: közlekedés fenyegetés villamos ellenőr 1 es


A bejegyzés trackback címe:

https://dkvfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr952021614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homokhat 2010.05.21. 21:04:57

Szia K. Gábor!
Ha állításod igaz akkor meg kell tudni, hogy egyáltalán létezik-e ilyen lista?
Én nem tartom elképzelhetetlenek, viszont azt nem feltételezem, hogy fejből tudnák a neved. Esetleg láttál-e valamilyen papírt vagy irományt náluk .
Személy szerint hiszek neked de ez kevés, mond azt, hogy volt náluk egy fecni és átnézték.
Nem vagy Te olyan veszélyes a dkv-ra mint gondolnád. Igaz a tollat jól forgatod, inkább vond a ki a kardod!
Így ez csak vádaskodás, amiben mindenkinek része lehet nap mint nap.
Utazzatok jeggyel és nem lesz ilyen gondotok.

Dorelle 2010.05.21. 23:47:02

a felülkvalifikált ellenőrök tudják mi az a blog és olvassák is??? ne b'ssz már:D

Elcseszett nick 2010.05.21. 23:56:54

Én nem akarom védeni az idióta ellenőröket (huljon a férgese), de én eddig többségében normálissal, sőt kifejezetten jófejjel találkoztam.
Minap mentünk le a Keletinél a 2-es metróba a családommal, és az ellenőr adott egy próba jegyet a gyereknek (3,5 éves) mosolyogva. Na ezt kifejezetten "európainak" találtam.

Sokat utazom tömegközlekedéssel, de eddig nem volt gondom. Biztos vagyok benne, hogy vannak idióta ellenőrök (mindenhol vannak idióták, az utasok közt is, nagy számok törvénye), de azért a problémásabb szituációknál kíváncsi lennék a tényleges történetre, nem csak az utas egyoldalú elbeszélésére.

Ha ez az eset igaz, akkor semmi nem menti ezeket az ellenőröket a tahó, bunkó, Taigetos-szökevény besorolástól. Ha igaz, így ebben a formában.

Dorelle 2010.05.22. 00:04:26

hát tökre kár,h sem a keleti, sem a 2es metro nem Debrecenben van:(

Elcseszett nick 2010.05.22. 00:15:17

@Dorelle: Sorry, elnéztem a blogot. :)

strassburg 2010.05.22. 00:46:19

A DKV ellenőrök fele 1 csúszómászó féreg!
Én kezeltem(volna) a jegyemet mikor megfogta a kezem a szarházi és kihúzta az automatából.
Kiokositottak,legközelebb semmi papírt nem adok oda hisz úgy sem tarthat vissza,vagy ha vissza tart erőszakkal feljelentem személyi szabadságom korlátozásában.

fckyou2 2010.05.22. 00:56:31

Sziasztok!

Mikor jutunk el oda, hogy nem 3 általános iskolát végzett emberek élik ki hatalmi vágyaikat az utasokon, hanem kitalálunk egy jó rendszert.

'sszameg minden kultúrált nyugati államban működnek automaták vagy felszálláskor sofőr által ellenőrzött jegyek.

Ez a "nappal ellenőrök éjjel csövik vagyunk" modell csak nálunk működik.

És olvassa a blogot? És ha a testvéredet felismeri? Hogy vág vissza? Beír néhány "durva" kommentet vagy megszurkálja a voodoo babáit?

Jah ha máskor azt mondja, hogy felismer mert ismeri az öcsédet, akkor mondd neki hogy te is ismered mert megvolt az anyukája és jó volt:)

strassburg 2010.05.22. 01:00:32

@fckyou2: Szia

Azt akkor érjük el ha olyan embereket fognak alkalmazni erre a feladatra akiket profi módon kiképeznek és nem csak a bunkó szemét viselkedésükkel gyalázzák meg az utasokat!
Hulljon a férgese...

heliox 2010.05.22. 02:58:20

@strassburg: és ha ők dkv ellenőrök lesznek, akkor ki lesz a parlamentben?

yafet 2010.05.22. 06:37:36

Ebben az országban mindenkinek van listája mindenkiről.

Javaslom, Kedves Gábor, írj egyet róluk Te is és lobogtasd meg. Biztosan ők is össze fogják szarni magukat.

belekotty 2010.05.22. 07:00:15

@fckyou2: "Mikor jutunk el oda, hogy nem 3 általános iskolát végzett emberek élik ki hatalmi vágyaikat az utasokon, hanem kitalálunk egy jó rendszert."
- Amikor nem hatalom éhes, kapzsi, tolvaj, korlátolt politikusok váltják egymást az ország vezetésében. Vagyis soha.

Csolt 2010.05.22. 07:59:53

Az eset felháborító és olvasva a blogot nem az első. Ám a buszokon már valóban, sokszor felszálláskor kérik az utazásra jogosító igazolásokat és bizony be kell vallani, ez jól működik.

Az viszont korántsem, hogy ezeknek az ellenőröknek munkába állásuk előtt láthatóan semmiféle protokoll képzést nem tartanak. Szomorú, hiszen hasonlóan meg kell tanulniuk bánni az ügyfelekkel (utasok), mint a banki alkalmazottaknak, a telefonos ügyfélszolgálatnál dolgozóknak vagy a postán foglalkoztatottaknak.

Javaslom a DKV Zrt.-nek, hogy a TÁMOP keretében próbáljanak meg pályázni ilyen képzésre, hogy a ne csak a technikai feltételekben (lásd Volvo buszok, információs táblák) legyen egyre jobb a társaság színvonala, hanem azért is, hogy ehhez hasonló esetek elkerülhetők legyenek.

Hiszem azt, hogy ezek az ellenőrök nem rossz indulatuak, hanem képzetlenek. Az érzelmi intelligenciát és a viselkedéskultúrát meg kell nekik tanítani, nincs mese!

Szűcslaci 2010.05.22. 08:17:06

"Mikor jutunk el oda, hogy nem 3 általános iskolát végzett emberek élik ki hatalmi vágyaikat az utasokon, hanem kitalálunk egy jó rendszert?"
Mikor majd nem lehet teljesen felelőtlenül, meg név nélkül blogolgatni, kommentelgetni. Vagyis már közelít az idő.

Netuddki. 2010.05.22. 09:05:38

Na és akkor ha van lista? Kitörölhetik vele.
Szabad országban élünk, mindenki azt csinál amit akar. Feltéve ha másokat nem zavar, sért vele.
Aki meg ezt mégsem tartja be akkor le kell nyomni mint a bélyeget.

Netuddki. 2010.05.22. 09:08:49

@fckyou2: "Mikor jutunk el oda, hogy nem 3 általános iskolát végzett emberek élik ki hatalmi vágyaikat az utasokon, hanem kitalálunk egy jó rendszert."

Kérdésedre nagyon egyszerű a válasz. Majd amikor a BKV élén is iskolázott, becsületes, az utasokat kiszolgálni akaró vezetők lesznek.
Az ellenőrök is csak olyan képet mutatnak a BKV-ról, amilyen az egész vállalat.

privateer 2010.05.22. 09:13:08

@Dorelle: vannak még komolyabb arcok akik neteznek. nem kell ezen meglepődni.

privateer 2010.05.22. 09:14:16

@kovi1970: de ez nem BKV hanem DKV. ne keverd Debrecen Pestel.

Sólyom Bátor 2010.05.22. 09:40:32

Alapvetően nincsenek jó tapasztalataim az ellenőrökkel (igaz, fővárosi vagyok), de van egy szép történetem egy esetről:
lehetmaskentpkerdojel.blog.hu/2010/04/28/egy_bkv_ellenor_moralis_gyozelme

kozo47 2010.05.22. 10:26:59

ááá én vagyok a "rettenetesen sértett" bátty! a sztoriról annyit, hogy szerintem hülyeség ilyeneken vitázni... ellenőr kontra egyetemista?!?! Blogolgatás helyett menjenek haza és not war make love! :) én az egész sztorin csak röhögtem mikor Debibe öccsém mesélte majd mikor a nagyállomásnál az ellenőr! :) annyit mondtam az ellenőrnek h nem érdekel a dolog... az öccsémmel intézzék el és ne keverjenek bele! Erre b@meg belekevernek! Nem akarok balhét, mondtam az ellenőrnek h. kivezetem csak hagyanakki az egészből... van más és jobb dolgom (munka, tanulás) is minthogy ezek vitáját hallagassam! Legszivesebben törölném ezt a cikket! :S

kozo47 2010.05.22. 10:34:53

a szoriban van jó pár ferdítés...

1 kolléga! 2010.05.22. 12:04:16

Üdvözlök minden kedves hozzászólót, és üdvözletemet küldöm K. Gábornak és testvérének! Szeretném, ha mindenki tudná, hogy a mi is van itt valójában. Igen tegnap volt egy hete hogy a Gábornál igazolatlan bérlethasználatot észleltem az ellenőrzés folyamán, amit ő sérelmezett!
(hozzáteszem, ha nem tudom igazolni, hogy az enyém a bérletszelvény az utazásra nem jogosít, bármeddig van pecsételve) Szerintem ehhez nem kell egyetemre járni, hogy megértse az ember! Na de ez már a múlt, mert K. Gábor azt írja, hogy befizette a büntetését, ami azt jelenti, hogy igenis megszegte az utazási feltételeket és elismeri! …. Na kérem szépen akkor térjünk a lényegre,a tegnapi esetre!!!!
Igen ismerős volt a fiatalember, mert nagyon hasonlított a K. Gáborra, ami később kiderült, hogy az édes testvére, de akár lehetne az ikertevére is olyan nagy a hasonlóság.
A lényeg !!!!!
Nem a név volt ismerős, hanem az arc, aki azt mondta nekem, hogy írni fog rólam! Megjegyezném, azt ír mindenki, amit akar, és ott, ahol akar! …..
Az ellenőrzés folyamán megkérdeztem a testvértől, hogy megismer e engem ő nagyon korrektül válaszolta, hogy nem, hogy frisitsem az emlékeit mondtam neki, hogy ma egy hete találkoztunk, ő mondta nekem, hogy ne haragudjak de neki nem rémlik semmi, mire én bemutatkoztam, hogy én vagyok a 75. ös! Na ez már egy mosolyt csalt az arcára és tudatta velem, hogy az öccsével találkoztam ő szokott blogolni!
Ekkor én kértem tőle az érvényes menetjegyet-bérletet! És láss csodát a testvérke előkotorta a pénztárcáját, a tárca mélyéről előhalászott egy jegyet, ami valamilyen úton-módon nem volt kezelve! Gondoltam magamban, Gábor Gábor, isten nem ver bottal, és ez is, megérne egy szösszenetet a blogon! Én szépen megkérdeztem, hogy hajlandó e rendezni a helyszínen ezt a kihágást, ami xy forint! Mondta, hogy nem szeretné a helyszínen rendezni csekken szeretné. Semmi gond kértem tőle egy igazolványt vagy árképes azonosítót, kaptam egy diákigazolványt …….Na így került hozzám a diákigazolványa a testvérkének,hogy megpróbált ingyen utazni! …
Igen az igaz, hogy telefonáltam egy kollégámnak és megkértem, hogy legyen szem, és fültanúja miközben felveszem az adatait, azért, nehogy valamilyen rágalmazás érjen utólagosan! És szerintem azzal nem sértett meg senkit a kollégám, hogy fel tett egy egyszerű kérdést „maga is fog blogolni, ha igen akkor csak az igazat? „
Remélem, hogy tisztán látja mindenki a tényállást, csak úgy nem kerül a kezembe a diákigazolványa senkinek. és nem a név volt ismerős hanem az arc!! Nincs semmilyen lista semmiről, és senkiről, de ugyanúgy, mint a mi arcunkat megjegyzik az emberek mi is, megjegyzünk arcokat, ideig, óráig!
Hozzáfűzném, hogy ha cetlire írogatnánk neveket, akkor egyszerűbb lenne kikérni Debrecen lakcímnyilvántartását, mert minket, ellenőröket senki nem szeret…… Na de nem is azért vagyunk, hogy szeressenek, és nem is erről szól ez a munka, hanem, hogy felfedjük a hibákat, és betartassuk az utazási feltételeket!
Részemről ennyi, és köszönöm azt a kis időt amit a bejegyzésem elolvasására szántatok!

Üdv : 75-ös.

homokhat 2010.05.22. 12:20:14

@Az illetékes ellenőr:

Üdv :75-ös.

Jót szóltál, a 3levél alapján a bíróság neked ad igazat, Uff szóltam, vegyétek elő a békepipát. Persze csak ha be
van fizetve a büntetés. Most jelent meg egy igazán frankó írás itt a dkvfigyelőn, azon lesz mit gondolkodni.

strassburg 2010.05.22. 14:37:07

@Az illetékes ellenőr:

HATALOMMAL ÉLTEK VISSZA NE IS TAGADJÁTOK!
Én mikor kértem a nevét az ellenőrnek akkor csak számot mondott(62-eske),pedig még a rendőrnek is kötelessége megmondani a nevét és azonosítóját.

176 2010.05.23. 17:59:06

Sziasztok!
Olvasom rendszeresen a dkv figyelő blogot! Nyomon követem ami a 75-ös sztoriból kerekedett ki! Annyit szeretnék ide leirní hogy az emberek egyáltalán nem gondolnak abba bele hogy ha nincs ellenőr akkor senki nem venne bérletet, jegye ergo minden egyes közlekedési vállalat megszűnne mivel nem bíztosított a fínanszírozás! sajnos nem tartunk ott mint pl Angliába ahol nincs kaller de csak ugy szállhatsz fel a buszra stb hogy fizettél a szolgáltatásért, de nem kell messzire menni ott van Kecskemét egy ajtózás müködik az emberek automatikusan elől szállnak fel, egyetlen 1 db jegykezelő van az is a sofőr mellett azaz ott nem lehet mellé beszélni hogy akartam lyukasztani de így vagy úgy nem tudtam elfelejtettem stb. Ott vagy van kezelve vagy nincs!
De ha az a 'szemét" ellenőr felszállt a járműre és elkezdett ellenőrizni és ne adj isten valami hibát észre vesz a MÉLYEN tisztelt utas ne nézze hülyének hanem normálisan ismerje be hogy bebukta az utazást!!!
Milyen érdekess, hogy akinél mindig minden rendben van kezelte a jegyet időben, van bérlete és még hordja is kért iratot(kat) feltudja mutatni azoknak az embereknek semmi az egy ég adott világon semmi baja nincs az ellenőrrel. Sőt segíti annak munkáját!!!!
Aki meg bliccel az mindig is szidni köpködni fogja!!!!

176 2010.05.23. 18:00:47

@strassburg: Utánna kell járni mindennek de ha valami nem jogos és Ön ezt sérelmezi lehet rendőrt hivní majd Ő tájékoztatja a jogokról!!!

176 2010.05.23. 18:10:16

@Csolt: Elöször köszönöm az alábbi fél mondatát:'Hiszem azt, hogy ezek az ellenőrök nem rossz indulatuak"!
Viszont nem értek azzal egyet hogy alul képzettek! VAn jó néhány diplomás (esetenként több) ellenőr! A kultura nincs iskolai végzettséghez kötve! Amikor az 'egyetemista" utastól kéri az ellenőr a jegyet vagy béletet és azt a választ kapja, hogy 'menj a K...A a....ba te majom én ide járok az egyetemre akkor kíváncsi lennék,hogy akik itt szidnak bennünket azok hogyan reagálnának! Mert nehéz napról napra csak nyelni a külömböző szitkokat és néha kijön a flegma stílus az ellenőrböl is de max azokkal szemben akik szintén flegmák és lekezelőek!!!
Üdv:176

strassburg 2010.05.23. 20:14:33

@176: Köztudott,hogy a büntetések után százalékot kapnak.
Motiválva vannak arra,hogy minél több utast bármi áron is megbüntessenek.
Néha elszalad a ló velük nem is kicsit.
Én 1 biztonsági cégnél dolgozom és mielőtt megbüntettek azelőtt való héten védtem meg 3 roma fiatalembertől a jegyellenőrt a 10-es buszon. Ez volt a hála...